Vasfüggöny light: 30 kilométer hosszan épít kerítést az osztrák-magyar határon Ausztria

2016.04.07

A szlovén szakasz után Burgenland és Magyarország határán is kerítés épít Ausztria, olvasható a Kurierban. Hivatalos indoklás szerint az embercsempészeket szeretnék távol tartani a május végére elkészülő akadállyal.

Menekültek tavaly szeptember közepén Heligenkreutz-nál. Május végétől kerítéssel irányítanák őket  Fotó: Varga György/MTI
Menekültek tavaly szeptember közepén Heligenkreutz-nál (Rábafüzes). Május végétől kerítéssel irányítanák őket  Fotó: Varga György/MTI

 

Megerősítette az osztrál belügyminisztérium a Kurier márciusi értesülését: Ausztria kerítést épít az osztrák-magyar határon is. A szlovén határszakaszon, Speielfeld környékén felépített akadály lesz a minta: a hivatalosan Grenzmanagement-nek (határkezelés) nevezett megoldásba a kerítés is beletartozik, erősítette meg a minisztérium.

Nickelsdorf (magyar oldal: Hegyeshalom) és Heileigenkreuz (Rábafüzes) közelében épül ki ilyen akadály, a Kurier értesülései szerint 30 kilométer hosszan, de a pontos mérete még nyitott kérdés a tárcánál. Május végéig kell elkészülnie, a minisztérium már felvette a kapcsoaltot olyan cégekkel, amelyek résztvennének az építkezésben.


Johanna Mikl-Leitners belügyminiszter azt alábbiakat nyilatkozta a kérdésről a közszolgálati rádióban:
- A menekültek kitérő útvonalakon érkeznek Európába, legfőképp a Kelet-Balkánon keresztül. A rendőrség a következő hetekben Ausztria keleti régióira koncentrál, főleg a burgenlandi-magyar határra.


A hatóságok főleg az embercsempészeket keresik. Nickelsdorf, Kittsee, Klingenbach, Rattersdorf, Schachendorf és Heiligenkreuz településeken (régi határátkelők Burgenlandban) naponta nyolc órában szelektíven ellenőriznek. Burgenland tartományi főnöke, Hans Niessl szerint az embercsepészet drámai méreteket öltött a térségben. Szerinte a magyar-szerb határon felhúzott kerítés "lyukas".


A Kurier röviden leírja, hogy mit is jelent a Grenzmanagent Spielfeldnél: a határátkelő jobb és bal oldalán úgynevezett "vezetőrendszer" (ami dróthálót jelent) tereli a menekülteket az átkelőre. (A lap hozzáteszi kevesen érkeznek, mert Nyugat-Balkánon át vezető útvonalat már lezárták az érintett országok.). A kerítés keleti irányban 200 méter, nyugat felé 3,5 kilométer hosszú. Az osztrák hadsereg konténerekben szögesdrótot is tárol az említett szakaszon - szükség esetére.
 

Hasonló megoldás (kerítés és konténerek) készül Tirolban is, a Brenner-hágónál is, itt egyelőre nincs nyoma a menekültek rohamának. A német-osztrák határszakaszon végzett ellenőrzések miatt a salzburgi Walserberg és a tiroli Kufstein településeknél torlódik fel esetenként a Bajorország felé tartó forgalom. Az Osztrák Autóklub (ÖAMTC) illetékese szerint hasonló dugókra lehet majd számítani Ausztria déli határrészénél, hiszen a tiroli Brenner-hágó fontos forgalmi csomópont. 


Thomas de Maiziere német belügyminiszter az osztrák televíziónak nyilatkozva kedden arról beszélt, hogy amennyiben továbbra is kevesen érkeznek, Németország májusban már nem hosszabbítaná meg az osztrák-német határon az ellenőrzést. 
   

Ausztria január közepe óta csak a spielfeldi határátkelőnél enged be menedékkérőket. Az átkelőnél 3,7 kilométer hosszan kerítést építettek, a migránsokat terelőkordonok irányítják. 
   

A januárban hozott osztrák döntés szerint naponta legfeljebb 3200 migráns léphet be Ausztriába, és a déli határnál legfeljebb 80 menedékkérelem nyújtható be. Egy korábbi döntés szerint idén legfeljebb 37 500, 2019-ig összesen mintegy 130 ezer migránst engednek be az országba. Tavaly 89 ezer kérelmet nyújtottak be, mintegy három és félszer annyit, mint egy évvel korábban. Idén egyre kevesebben akartak Ausztriában maradni: április első hetében mintegy 750-en, februárban ötezren, januárban hatezren, decemberben 7300-an, novemberben 12 ezren. (Kurier, MTI)

 

 

2016.04.05
Eltörölte a roaming-díjakat az A1 Go! elnevezésű csomagjaiban az ausztriai A1 telekommunikációs társaság, így a felhasználók osztrák tarifákkal tudnak az EU-n belül telefonálni és netezni - bizonyos korlátozásokkal.

2016.04.05
Napok óta foglalkoztatja az osztrák közvéleményt egy hétfőn történt családi dráma: nyílt utcán szúrta le volt feleségét (30) és annak 29 éves húgát egy szerb férfi Kapfenbergben (Steiermark). A tettest elfogták, az eset nagy megdöbbenést okozott.

2016.04.05
Kedden ismét osztrák partneroldalunkról és más állásportálokról válogattunk ausztriai munkákat. Egyebek mellett bolti eladó, takarító, mérnök, diplomás ápoló, gyári munka, konyhai kisegítő, ács, szoftverfejlesztő és más osztrák állásokra várnak jelentkezőket egész Ausztria területén.

2016.04.05
Egy városnyi magyar szedte a sátorfáját tavaly, és döntött úgy, hogy külföldre költözik – legalábbis a statisztikák szerint. Tavaly majdnem 33 ezren hagyták el az országot a KSH adatai alapján.

2016.04.05
Két baleset is történt a hétfőről keddre virradó éjszaka Alsó-Ausztriában. Az A3-as autópályán egy autós egy utánfutóba hajtott bele, az S4-es gyorsforgalmin pedig egy teherautó borult rá az út menti korlátra.

2016.04.06
Aki Tirolban jár azzal könnyen előfordul, hogy bár jól beszél németül, nem minden esetben vágja, mit akarnak tőle a helyiek. A We are Austria blog összeszedett néhány tipikus kifejezést, amelyekkel meglephetnek bennünket a tartomány őslakosai.

2016.04.06
Szerdán ismét osztrák partneroldalunkról és más állásportálokról válogattunk ausztriai munkákat. Egyebek mellett szobalány, pincér, diplomás ápoló, gyári munka, konyhai kisegítő, mosogató, takarító és más osztrák állásokra keresnek jelentkezőket egész Ausztria területén.

2016.04.06
Több kilométeres torlódás alakult ki Bécs környékén miután baleset történt szerda reggel az A4-es autópályán, Schwechat magasságában, írja a Kurier és schwechati tűzoltóság honlapja. Az egyik dugóba került autós közben biciklin indult el üzemanyagért.


CarreerJet

Hirdessen portálunkon!

Címkék

Szociális juttatások Ausztriában: a családi pótlék (2. rész)

17/01/2017

Ausztriai tanácsadónk segítségével folytatjuk az osztrák szociális rendszert bemutató sorozatunkat. Ezúttal is a családi pótlék kérdését járjuk körbe.

Szociális juttatások Ausztriában: a családi pótlék 1. rész

15/01/2017

Új sorozatunkban egy ausztriai iroda segítségével mutatjuk be az osztrák szociális és munkaügyi rendszert. Az első írás a családi pótlékról szól.

Partnereink

Munkák Hollandiában

Közösség