Túl sokan vannak: korlátozná a külföldi munkavállalók számát Burgenland tartományi főnöke

2016.02.21

Korlátozná EU-ból érkező munkavállalók számát az építőiparban a burgenlandi tartományi főnök Hans Niessl (SPÖ), amennyiben magas a munkanélküliség a tartományban - már pedig sokan vannak állás nélkül. A Kurier írása a legújabb ötletről.


Az építőiparban vezetné be a korlátozást Hans Niessl

 

Kevesebb kelet-európai munkaerőre lenne szükség Ausztriában, ez a kijelentés az elmúlt hetekben többször elhangzott. Ezt állapította meg az Arbeiterkammer (Munkáskamara - érdekvédelmi szervezet) igazgatója Werner Muhm is. Ehhez a mondáshoz azonban az egyik EU-s elvet, a személyek szabad mozgásáról szóló alapvetést kellene korlátozni, mégpedig az EU kivételes esetekre vonatkozó kitétele alapján.


Burgenland tartományi főnökének megtetszett az elképzelés, pártjának, a szocialistáknak (SPÖ) már nem annyira, ugyanis  - a fentiek miatt - az EU egyik alappillérét látják veszélyben bármilyen korlátozással. Az SPÖ így fogalmazta meg ezzel kapcsolatban az álláspontját: egyforma bért ugyanazon a helyen, ugyanazon munkáért. Azonban Werner Faymann, a párt vezetője, a szigorítás mellett van, első körben a gazdasági menekültként érkező migránsok miatt.


Niessl azonban mindez kevés, mondta a Kurier-nak adott interjújában, és emelné a tétet. Azt hangsúlyozta a tartományi főnök: „ Azokban az ágazatokban, ahol Ausztriában magas a munkanélküliség, ilyen például az építőipar, korlátozni kell a személyek szabad mozgását”  (és vele a munkavállalást).


Hans Niessl nekiment a visegrádi négyeknek, ezek az országok ugyanis konzekvensek elutasítják a menekültkvótát.


„ A külföldiek jó része olyan országokból érkezik Ausztriába, amelyek nem kérnek a menekültekből, de az EU előnyeire igényt tartanak."


A tartományi főnök a megszorításról tárgyalna Faymann kancellárral és Reinhold Mitterlehner (ÖVP - Néppárt) alkancellárral. Niessl alaposan felvértezte magát érvekkel:


"A tartományok közül leginkább Burgenland van nyomás alatt, még pedig a földrajzi helyzete miatt: a határa Szlovákiától Magyarországon át egészen Szlovéniától húzódik. Ezekből az országból legalább 1 millió munkavállaló igyekszik bejutni  az osztrák, elsősorban burgenlandi munkaerőpiacra. Burgenlandban a foglalkoztatottak 16,6 százaléka külföldi ingázó, a többi tartományban ez a szám átlagosan öt százalék. Ehhez jönnek még a menedékjogot megkapó menekültek, akik szintén dolgozhatnak Ausztriában. Ezekkel a lépésekkel nem teszünk mást, mint munkanélküliséget importálunk - tekintet nélkül az 500 ezer osztrákra, akiknek nincsen munkájuk."


A lap feltette a kérdést, hogy mindez meggyőzi a kancellárt és az alkancellárt?


"Amikor a határellenőrzésről beszéltem, a pártok abszurdnak találták az elképzelésemet. Azóta bevezették a kontrollt. Ami a munkavállalókat illeti,a kormányon lévők be kellene látniuk a tévedésüket. Sokkal több dolgozó érkezett Kelet-Európából, mint azt a tanulmányokban várták. És ha a körülmények változnak, akkor az azokra adott válaszoknak és döntéseknek is változniuk kell.”


Emellett - hasonlóan az Arbeiterkammer egyik vezetőjéhez – a tartományi főnök több adórendőrt szeretne. Burgenlandban jelenleg 18 rendőr ellenőrzi a vállalkozásokat. Ennek a duplájára lenne szükség. És ez nem csak a munkavállalóknak lenne előnyös, hanem az osztrák cégeknek is, amelyek gyakran azért esnek el a megbízásoktól, mert a külföldi cégek 25 százalékkal olcsóbban végzik el a munkát. „ 


A Kurier egy korábbi írásban összeszedte a külföldi munkavállalók 2015-ös adatait:
 

- A bécsi munkavállalók 28 százaléka külföldi (2011-ben 21 százalék volt).  A bécsi munkanélküliek között 40 százalék a külföldi, az osztrák munkanélküliségi ráta 2015-ben 9,1 százalék volt.

- Ausztriában összesen 615 ezer külföldi dolgozott 2015-ben (4,5 százalékkal több az előző évhez képest) és 2,919 millió osztrák (0,2 százalék plusz). A külföldiek körében 19 százalékos a munkanélküliség, az osztrákoknál 8 százalék.

- 2014-ben nyílt meg az osztrák munkaerőpiac román és bolgár munkavállalók előtt, 2015-ben 47 ezren vállaltak munkát Ausztriában ezekből az országokból.(A statisztikába nem számolták bele az otthoni ápolást végzőket, akik vállalkozói alapon dolgoznak)

- Magyar munkavállalóból 71 ezer dolgozott Ausztriában 2015-ben  (9 százalék plusz 2014-hez képest).

- A legnagyobb külföldi csoport a németeké: 90 ezren vannak jelen a munkaerőpiacon.

- A külföldi munkavállalók körében 13,5 százalékos volt a munkanélküliség (a szerbeké a legmagasabb, őket követik a törökök, a horvátok és bosnyákok, majd a többi nemzet). A németek és a magyarok munkanélküliségi mutatója az osztrák átlag alatt (9,1 százalék) alatt volt.

 

 

2016.01.27
Egy friss felmérés szerint a gyermekes fiatal felnőttek kicsit több, mint negyede tudja csak időben befizetni a számláit, döntő többsége szerint a gazdaság helyzete romlik, 40 százalékuk pedig elgondolkodott már azon, hogy külföldre költözzön, írja az Index egy követeléskezelő cég felmérése alapján.

2016.02.18
Csütörtökön ismét osztrák partneroldalunkról és más állásportálokról válogattunk ausztriai munkákat. Egyebek mellett segédmunkás, takarító, gyári munka, szerviztechnikus, CNC-szakmunkás, szakács, konyhai kisegítő, szoftverfejlesztő és más osztrák állásokra várnak jelentkezőket egész Ausztria területén.

2016.02.19
Pénteken ismét osztrák partneroldalunkról válogattunk ausztriai munkákat. Egyebek mellett pénztáros, bolti eladó, hegesztő, szobalány, gyári munka, szakács, gondnok, asztalos, raktári dolgozó, takarító és más osztrák állásokra várnak jelentkezőket egész Ausztria területén.

2016.02.20
Krankenhaus der Stadt Dornbirn - Dornbirn, Vorarlberg - Krankenhaus der Stadt Dornbirn sucht in Dornbirn eine/n Dipl.-Kinderkrankenschwester / Dipl.-Kinderkrankenpfleger (ID-Nummer: 3654079) http://www.krankenhaus.dornbirn.at/ Die Stadt Dornbirn führt ein allgemeines Krankenhaus mit 286 Betten und zwei Pflege-heime mit insgesamt 212 Betten. Die Gesundheitseinrichtungen sind baulich und technisch auf modernstem Stand und beschäftigen über 1000 Personen. Zur Verstärkung unserer Teams auf der Kinder- und Jugendstation suchen wir ab sofort auf Basis einer Vollzeitbeschäftigung eine/einen Dipl.-Kinderkrankenschwester / Dipl.-Kinderkrankenpfleger Ihre wesentlichen Aufgaben, die Sie begeistern: pflegerische Betreuung und Versorgung der jungen Patientinnen und Patienten Pflegemaßnahmen planen, durchführen, dokumentieren Beratung der Eltern Ihr Kompetenzprofil, das uns überzeugt: abgeschlossene Ausbildung zur DGKS/zum DGKP Diplom für Kinderkrankenpflege oder Bereitschaft zur Absolvierung eigenverantwortliches Handeln unterstützende und wertschätzende Haltung Warum wir Ihnen diese Position empfehlen: herausfordernde Aufgabe sehr gutes Betriebsklima Kleinkinderbetreuung von 6.30 bis 19.30 Uhr Aus- und Weiterbildungsmöglichkeiten Personalrestaurant mit hauseigener Küche gute Anbindung an das öffentliche Verkehrsnetz und Mobilitätsförderung Fühlen Sie sich angesprochen? Sie sind teamorientiert, einsatzfreudig und suchen eine neue Aufgabe? Dann freue ich mich auf Ihre aussagekräftige Bewerbung an das Krankenhaus Dornbirn, Dipl.-Kfm. Gerhard Amann, Lustenauerstraße 4, 6850 Dornbirn oder an gerhard.amann@dornbirn.at Gehaltsinformation: Die Dotierung auf Ba... Mit Berufserfahrung...

2016.02.21
Támogatná az Ausztriában dolgozó külföldiek családipótlék-juttatásának szigorítását az osztrák kancellár, aki minderről egy vasárnapi lapinterjúban beszélt.

2016.02.21
Vasárnap ismét osztrák partneroldalunkról és más állásportálokról hoztunk ausztriai munkákat. Egyebek mellett villanyszerelő, asztalos, szoftverfejlesztő, gyári munka, szobalány, szakács, pincér, mérnök és más osztrák állásokra várnak jelentkezőket egész Ausztria területén.


CarreerJet

Hirdessen portálunkon!

Címkék

Szociális juttatások Ausztriában: a családi pótlék (2. rész)

17/01/2017

Ausztriai tanácsadónk segítségével folytatjuk az osztrák szociális rendszert bemutató sorozatunkat. Ezúttal is a családi pótlék kérdését járjuk körbe.

Szociális juttatások Ausztriában: a családi pótlék 1. rész

15/01/2017

Új sorozatunkban egy ausztriai iroda segítségével mutatjuk be az osztrák szociális és munkaügyi rendszert. Az első írás a családi pótlékról szól.

Partnereink

Munkák Hollandiában

Közösség