Szilveszter Ausztriában: kézben robbanó petárdák, nőket molesztáltak Innbruckban

2017.01.01

Ausztriában rengeteg szilveszteri rendezvény várta az embereket. Az ORF beszámolója szerint durvább közjáték nem zavarta meg az ünnepet, a hatóságoknak számos balesethez kellett kivonulniuk – és történtek szexuális zaklatások is.

 

A bécsi rendőrség egyértelműen pozitív mérleget vont a szilveszter után: a hagyományos bécsi rendezvénysorozaton (Silvesterpfad), több helyszínen 650 ezren szórakoztak. Szexuális zaklatás miatt három, testi sértés miatt öt esetben kellett feljelentést tenni. A bécsi tűzoltóknak mozgalmas éjszakájuk volt, 170 alkalommal hívták őket. Az egyik társasházban erkélyen keletkezett tűz terjedt át a lakásra, de a tulajdonos időben ki tudott menekülni. A tűzoltókat lakástüzek mellett égő autóhoz és lángoló szemetes konténerhez is riasztották.
A közterület-fenntartó vasárnap reggel kezdte meg a takarítást, 130 dolgozóra és a gépekre várt a 400 köbméternyi hulladék összeszedése.


Szénmonoxid-mérgezés a pincében rendezett partin


Linzben egy borospincében majdnem 300 ember szórakozott, és a fűtést egy nem engedélyezett berendezéssel oldották meg a szervezők. A résztvevők éjfél után másfél órával kezdtek légzési nehézségekre panaszkodni, mint utóbb kiderült szénmonoxid került levegőbe a rosszul üzemelő gázpalackos hőlég-befúvóból, aminek nem volt megoldott a levegő-utánpótlása. A pincéből evakuálták a vendégeket, közülük 14-en kerültek kórházba, egy férfit letartóztattak, mert mindenáron vissza akart menni az egységbe és rátámadt a segítőkre.
A mentés két órán keresztül tartott, a mínusz 5 fokos hidegben buszokat rendeltek a helyszínre, hogy kimentett emberek melegedni tudjanak. A rendőrség ismeretlen tettes ellen gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt feljelentést tett.


Kigyulladt a fennsík a rakétáktól Salzburg mellett


A Salzburg melletti Gaisberg fennsíkját (ezer ember ünnepelt itt) szilveszteri rakéták borították lángba, 500 négyzetméteren lángolt a növényzet. A tartományban 28 hívást kaptak a tűzoltók, Saalfeldenben az egyik hegyi fogadó melléképülete gyulladt ki, a tulajdonos az alkalmazottaival meg tudta akadályozni a lángok továbbterjedését – a tűzoltók csak nehezen jutottak fel a meredek úton az 1400 méteres magasságban álló épülethez.
Salzburg óvárosban ezrek szórakoztak, a múlt évi események miatt a rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszínt – összesen három esetben tettek feljelentést szexuális zaklatás miatt.


Steiermark: kézben, arc előtt robbanó petárdák

 

Steiermarkban a mentőknek volt sok dolguk: a petárdák és rakéták miatt 10-15 alkalommal riasztották őket, és még balesetekhez is ki kellett vonulniuk. Két ember tűzijátékkal lőttek fejbe, többeknek a kezében robbant a petárda, de olyan is előfordult, hogy valakinek az arca sérült meg súlyosan. Grazban két német fiatal egy telefonfülkét robbantott fel pirotechnikai eszközzel.
Alsó-Ausztriában ezzel szemben nyugodtabbra sikerült az átmenet az óesztendőből az újévbe, a tűzoltókat csak kisebb tüzekhez riasztották. Karintában hárman sérültek meg súlyosan a korábban robbanó rakétáktól – a tartományban amúgy a szárazság miatt tilos volt az ilyen eszközök használata, azonban a tiltás ellenére szinte mindenütt kilőtték őket az ünneplők.
 


Nőket zaklattak az innsbrucki mulatságon



Tirolban egy sífelvonó gondolájából kidobott petárda gyújtotta fel az erdőt szombaton. Ischglben egy feldőlő rakétás doboz okozott károkat: az eszközök egy házat és egy autót rongáltak meg. Egy férfinak a kezében robbant fel egy nagyobb petárda, súlyos sérüléseket okozva. 
Innsbruckban több szexuális zaklatás is történt, a Tiroler Tageszeitung beszámolója szerint eddig hat nő tett feljelentést, hogy nem európai külsejű férfiak csoportja körbe vette, fogdosta, erőszakkal csókolgatta és zaklatta őket. A rendőrség azonnal megkezdte az esetek felderítését, azonban egyelőre nem tudják, hogy egy vagy több csoportot keressenek, illetve nem rendelkeznek megfelelő személyleírásokkal sem – mindössze annyi tudnak, hogy 30 év alatti sötét bőrű férfiak voltak az elkövetők, akik közül néhányan szakállt viseltek. A hatóságok a térfigyelő kamerák felvételeitől várnak pontosabb adatokat.

Wattensnél az autópálya-rendőrség megpróbált rutinellenőrzésre megállítani egy autóst, a sofőr azonban gázt adott és 200 km/h-s sebességgel menekülni kezdett. Ampasser Hofnál egy lezárt sorompónak ütközött és elmenekült, kiderült, hogy a kocsi lopott volt, a német rendőrség már körözte.  (ORF, Tiroler Tageszeitung)

 

 

2016.12.28
Szerdán ismét osztrák partneroldalunkról és más állásportálokról hoztunk ausztriai munkákat. Egyebek mellett raktáros, gyári munka, takarító, pincér, eladó, szakács, villanyszerelő, recepciós, mérnök, informatikus és más osztrák állásokra várnak jelentkezőket egész Ausztria területén.

2016.12.28
Elszabadult állatok keveredtek az A1-es autópályára Ausztriában Regau közelében (felső-Ausztria) szerda éjjel 2 órakor. A tűzoltóknak hosszú időbe telt, mire összevadászták a szökevényeket.


CarreerJet

Hirdessen portálunkon!

Címkék

Szociális juttatások Ausztriában: a családi pótlék (2. rész)

17/01/2017

Ausztriai tanácsadónk segítségével folytatjuk az osztrák szociális rendszert bemutató sorozatunkat. Ezúttal is a családi pótlék kérdését járjuk körbe.

Szociális juttatások Ausztriában: a családi pótlék 1. rész

15/01/2017

Új sorozatunkban egy ausztriai iroda segítségével mutatjuk be az osztrák szociális és munkaügyi rendszert. Az első írás a családi pótlékról szól.

Partnereink

Munkák Hollandiában

Közösség