Szakácsként Ausztriában: egy év küzdelem és tanulás után indult be a kinti karrier

2015.06.03

Gayer Gábor évekig volt Szombathely egyik legfelkapottabb éttermében szakács, aztán váltott, mert sem anyagilag nem érte már meg maradni, sem a szakmai előremenetelét nem látta biztosítottnak.

 

Ekkor határozta el, hogy fodrász lesz, de a sors végül közbeszólt.  Gábor elmondta: Szombathelyen nem tudott labdába rúgni az étterem erős emberei mellett. Váltani akart. Mivel érdekelte a divat, elhatározta, hogy fodrász lesz. El is kezdett tanulni egy fodrász barátjánál, és fodrásziskolába is járt Budapesten munka mellett. Végül aztán egyetlen napot sem dolgozott fodrászként, mert amikor végzett az iskolával, éppen jött egy ausztriai munkalehetőség, úgy döntött, inkább megpróbálja visszaszerezni Ausztriában a szakácsként elvesztett motivációját.

Az első hely, ahová elhívták, egy ötcsillagos szálloda volt, amitől eleinte egy kicsit tartott is, ráadásul úgy érezte, a német nyelvből is van lemaradása. Egy év alatt aztán rengeteget küzdött és rengeteget tanult. A lehető legminimálisabb bérért a lehető legtöbbet követelték tőle, a túlórákat csak elvárták, de nem fizették. Egy év után úgy érezte, váltania kell, irány egy másik ötcsillagos szálloda, ahol már komolyabb feladat és komolyabb fizetés várta. Másfél év után aztán jött egy újabb lehetőség. A ranglétrán egy nagyot ugorva Bécsben találta magát egy nyitásra váró étteremben, ahol nem csak az étlapba volt beleszólása, de még azt is ők mondhatták meg a barátjával, hogy hol legyen a konyhában az előkészítő pult és hol a mosogató. Ők végezték a próbafőzéseket, ők tárgyaltak a beszállítókkal, ők választották ki, honnan rendelnek, és ők beszélték meg a minőségi elvárásokat a hentessel. Miután az éttermet felfuttatták és beindították, eltelt egy kis idő és Gábor ismét továbbállt.

Gábor jelenleg a határ közelében vállal munkát, beosztása Chef de Partie – ami egy adott konyhai részleg csoportvezetőjét jelenti, valójában ő a Joker a konyhában, aki bárhol megállja a helyét. Mert bizony a konyhában - főleg a szállodák konyháiban -  komoly hierarchia van. Annak idején, mint Commis de Cuisine (kezdő szakács) indított ő is. Azt fontos tudni, hogy hatalmas a különbség egy a la carte étterem és egy hotel konyhája között. Míg egy hotelben van külön reggeliztető, előételes, cukrász, szószos-húsos és köretes placc, külön vezetővel, addig egy étteremben gyakran még a hagymát is a szakács vágja fel. Egy étterem konyhája minden szempontból stresszesebb, hiszen egy vendéglő váratlanul megtelhet pillanatok alatt is, és erre nem lehet felkészülni.  Ha hibák előfordulnak, az mindig a túlterheltség miatt van, és nem a szakmai hozzáértés hiánya miatt, hiszen Gábor eddig csak olyan helyeken dolgozott, amelyeket már nem sok választott el a Michelin-csillagtól.

 Gábor az eddigi négy osztrák munkahelyén folyamatosan fejlődött szakmailag is és a fizetésében is. Igaz ugyan, hogy Bécsben volt a legmagasabb a keresete, de ott a pénz jó részét felemésztette a nagyváros. Bécsben egy kisméretű lakás bérleti díja hatszáz euró körül van, egy szoba 300-350 euró. A szállás költségeibe viszont a munkáltatók nem szállnak be. Külön megállapodásban lehet róla szó, de ez nem jellemző, és maguktól sosem ajánlják fel, szezonális munkák esetében persze előfordul. Az útiköltséget azonban vissza lehet igényelni, igaz, nem a munkáltatótól, hanem magától az államtól. Ez még a legminimálisabb kereset esetén is négy-ötszáz euró lehet évente.

A cikk a Vas Népe Online-on megjelent írás szerkesztett változata, szerző és fotós: Budai Dávid.

 

 

2015.05.28
Öten - köztük három gyerek - halt meg egy vonat elé hajtó Seat Alhambrában Alsó-Ausztriában, Purgstall an der Erlauf-ban múlt pénteken, további három gyermek súlyosan megsérült. Kiderült, hogy az autót vezető 26 éves férfinak nem volt jogosítványa.

2015.05.31
Vasárnap ismét osztrák partneroldalunkról és más állásportálokról válogatottunk ausztriai munkákat. Egyebek mellett raktári dolgozó, bárpincér, mosogató, szakács, CNC-szakmunkás, állatorvos, gyári munka, szobalány, eladó és más osztrák állásokra várnak jelentkezőket egész Ausztria területén.

2015.06.01
Hétfőn ismét osztrák partneroldalunkról és más állásportálokról válogatottunk ausztriai munkákat. Egyebek mellett mérnök, recepciós, takarító, konyhai kisegítő, szobalány, szakács, pincér, masszőr, kozmetikus, gondnok és más osztrák állásokra várnak jelentkezőket egész Ausztria területén.

2015.06.01
Mintha egy közlekedési katasztrófafilm forgatókönyve elevenedett volna meg Bécsben hétfő kora reggel: 5 órakor egy balesetet szenvedett kamion elzárta az A23-as elkerülő mindkét sávját, ennek következtében az osztrák fővárost keletről (A4) és délről (A2) nehezen lehetett megközelíteni, bő másfél órás késéssel számolhattak a munkába igyekvők.

2015.06.02
Kedden ismét osztrák partneroldalainkról és más állásportálokról válogatottunk ausztriai munkákat. Egyebek mellett programozó, takarító, banki tanácsadó, szobalány, konyhai kisegítő, szakács, pincér, eladó, pénztáros és más osztrák állásokra várnak jelentkezőket egész Ausztria területén.

2015.06.02
2017-ig mintegy 250 járműből álló elektromos taxiflottát hoz létre az osztrák főváros. A projektbe beszálló taxitársaságok járművenként akár 8 ezer eurós támogatást is kaphatnak. Gyorstöltő-hálózat és ingyen áram is segíti a környezetkímélő autók térhódítását Bécsben.

2015.06.03
Szerdán ismét osztrák partneroldalunkról és más állásportálokról válogatottunk ausztriai munkákat. Egyebek mellett zsaluzó, ács, kőműves, takarító, villanyszerelő, pék, szakács, szobalány, pincér, konyhai kisegítő, hegesztő és más osztrák állásokra várnak jelentkezőket egész Ausztria területén.


CarreerJet

Hirdessen portálunkon!

Címkék

Szociális juttatások Ausztriában: a családi pótlék (2. rész)

17/01/2017

Ausztriai tanácsadónk segítségével folytatjuk az osztrák szociális rendszert bemutató sorozatunkat. Ezúttal is a családi pótlék kérdését járjuk körbe.

Szociális juttatások Ausztriában: a családi pótlék 1. rész

15/01/2017

Új sorozatunkban egy ausztriai iroda segítségével mutatjuk be az osztrák szociális és munkaügyi rendszert. Az első írás a családi pótlékról szól.

Partnereink

Munkák Hollandiában

Közösség