Így nem kaptam munkát Ausztriában (olvasói levél)

2012.02.02

Olvasónk megosztotta velünk nyári kalandját, amikor is felülve egy magyar iroda ígéretének, kiutazott Bécsbe az ajánlott munkára. Meló valóban volt, csak éppen nem úgy, valamint a munkaadó nem hallott a magyra partnerről. 15 ezres kaland következik.

Leírom a munkaközvetítésem történetét, hadd okuljanak belőle mások is.


Még júniusban az egyik megyei napilapban hirdettek állásokat Ausztriában. Felhívtam az adott számot, bementem érdeklődni az irodába önéletrajzzal. Hölgy elmondta, hogy  Ausztriából naponta 50-100 emailt kapnak nem lesz gond a munkakereséssel. A beszélgetés legvégén közölte, mindez 15 ezer forintba fog kerülni. Mondom ez nekem így nem ok, majd ha szerez egy biztos állást, az első fizetésemből megkapja a pénzt. Erre feldühödött, mondta, ha komolyan gondolom az osztrák munkát, akkor jöjjek vissza.
 

Július vége felé csörgött a telefonom, hogy van munkája a számomra, összehozott öt főt, nekem csak németül kell beszélnem a főnökkel (1 embernek volt kocsija hárman csak úgy jöttek, én fordítottam). Kifizettem a hölgynek a 15ezret, gondoltam, ha már megszervezte a csapatot, le is beszélte az osztrák munkaadóval a dolgot nem lehet átverés...
 

Egy ablaktisztítói állásról volt szó, nem álmaim munkája, gondoltam, ha már kinn leszek pár hónap múlva  keresek mást.
 

Augusztus elején kis is mentünk Bécsbe. Megdöbbenésünkre a (török) munkaadó közölte, hogy nem lett lebeszélve ez az állásinterjú, nem
hívta fel semmilyen győri iroda. De mivel sürgősen kell neki az ember, másnap kezdhetünk. Elmondta, hogy 8-10 órákat kell dolgozni, de abból csak négyet jelentene be. Mondtam neki, ezt még átgondoljuk. Felhívtam a győri irodát, hogy ezt senki sem vállalja be közülünk, ha már kinn vagyunk adjanak meg más meló címeket. Erre a hölgy közölte, hogy jelen pillanatban egy sincs. Mondom, hát nem úgy van, hogy naponta több mint 50 címet kapnak???? Lecsapta a telefont....
 

Hazaértünk, követeltük tőle a pénzünket, elküldött minket, hogy majd szerez munkát. Egy hétre rá hívott, hogy tud munkát a számomra, menjek
be az irodába. Bementem, ugyanazt a ablaktisztítós munkát ajánlgatta, amin előző héten voltunk kinn. Közölte velem ha ez nem felel meg,menjek a p-ba, őt már nem érdekli, szerződésben foglaltakat megtette, pénzt meg nem ad vissza.
 

Szerződésben az állt, hogy 15 ezret elkért fordításra. Azóta is követelem a pénzt tőle, de mindhiába...


CarreerJet

Hirdessen portálunkon!

Címkék

Szociális juttatások Ausztriában: a családi pótlék (2. rész)

17/01/2017

Ausztriai tanácsadónk segítségével folytatjuk az osztrák szociális rendszert bemutató sorozatunkat. Ezúttal is a családi pótlék kérdését járjuk körbe.

Szociális juttatások Ausztriában: a családi pótlék 1. rész

15/01/2017

Új sorozatunkban egy ausztriai iroda segítségével mutatjuk be az osztrák szociális és munkaügyi rendszert. Az első írás a családi pótlékról szól.

Partnereink

Munkák Hollandiában

Közösség