Egy osztrák lap szerint két hónapja Sopronban láthatták a párizsi merényletek egyik főszervezőjét

2016.03.24

Két hónapja Sopronban láthatták Salah Abdeslamot, a tavaly novemberi párizsi terrorakciók egyik főszervezőjét - közölte a Kronen Zeitung című osztrák lap internetes oldala egy burgenlandi olvasóra hivatkozva. Salah Abdeslamot a múlt pénteken fogták el a brüsszeli Molenbeek negyedben.

Sebesültet mentenek a párizsi merényletsorozat után Fotó. Twitter
Sebesültet mentenek a párizsi merényletsorozat után Fotó. Twitter

 

Az újság írása szerint a szemtanú azt mondta, hogy Salah Abdeslamot egy soproni kávézóban látta még januárban, és ezt egy nappal később a kismartoni (Eisenstadt) illetékes hatóságnak jelentette. 


A nő indoklása szerint novemberben aggódva követte figyelemmel a párizsi eseményeket és ismerős volt neki fotók alapján a férfi. A nő elmondása szerint Abdeslam egy másik "arabnak kinéző férfival volt és végig laptopján írt illetve az okostelefonjával telefonált". 


A nő elmondása szerint háromnegyed órát töltött a kávézóban és amikor elindultak hazafelé, már a határon el akarta mondani az esetet a rendőröknek, ám a barátnője lebeszélte erről.  Egy nap múlva aztán a szemtanú a kismartoni (Eisenstadt) alkotmányvédelmi hivatalban tett feljelentést, amelyet elmondása szerint a belügyminisztériumnak továbbítottak.  A lap értesülését hivatalos források nem erősítették meg. 
   

A párizsi merényletek egyik főszervezőjének tekintett Salah Abdeslamot múlt pénteken fogták el a brüsszeli Molenbeek negyedben. A korábbi közlések szerint a férfi az ősszel kétszer is megfordult Ausztriában. A terror-elhárítási hivatal vezetőjének tájékoztatása szerint az osztrák hatóságok a szokásos ügyrendnek megfelelően jártak el, és értesítették erről a belga hatóságokat, azonban nem terrorizmus gyanúja, hanem kisebb bűncselekmény miatt. A hivatal vezetője hangsúlyozta: Abdeslam nem toborzott híveket Ausztriában.
   

Korábbi beszámolók arról is szóltak, hogy Salah Abdeslam kétszer is elutazott Belgiumból Magyarországra szeptemberben. Szeptember 9-én parkolt le a budapesti Keleti pályaudvar közelében, majd háromnegyed órányi időzés után autójával visszaindult Belgiumba. Szeptember 17-én tért vissza Budapestre, szintén Németországon és Ausztrián át. Két órát parkolt ugyancsak a Keleti pályaudvar közelében, ahová szíriai migránsok ezrei érkeztek. Abdeslam hírek szerint a második alkalommal mások mellett azt a Najim Laachraouit is elvitte kocsival Budapestről Belgiumba, aki a tavalyi menekülthullámmal érkezett az EU-ba Szíriából, akinek a gyanú szerint köze volt a novemberi párizsi merényletekhez, és a legfrissebb, szerdai sajtóhírek szerint ő a keddi brüsszeli terrorcselekmények egyik öngyilkos merénylője. (MTI)

 

Védőügyvéd: Salah Abdeslam nem tudott a brüsszeli robbantások előkészítéséről


Nem volt tudomása a novemberi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjének, Salah Abdeslamnak arról, hogy merényletek várhatók a belga fővárosban - közölte a sajtóval Sven Mary, a gyanúsított ügyvédje egy bírósági meghallgatást követően csütörtökön.

   
Hozzátette: a támadásokat követő megbeszélésből az derült ki, hogy Abdeslam nem működött együtt a keddi brüsszeli öngyilkos merényletek elkövetőivel. Arra az újságírói kérdésre, hogy a vádlott a brüsszeli robbantások óta együttműködik-e a hatóságokkal, az ügyvéd elmondta: nem hinné, hogy védence magába zárkózna, de senkinek sem nyilatkozott az esetet óta. Ha a jövőben nem működne együtt a hatóságokkal, "az egy új Zaventemhez, vagy Bataclanhoz vezethetne, amit jobb lenne elkerülni" - fogalmazott, a brüsszeli repülőtér elleni támadásra, illetve a tavaly novemberi párizsi merényletsorozat egyik helyszínére utalva.
   

Az ügyvéd úgy vélte, mielőtt a nyomozókkal újra beszélne, Abdeslam előbb vele szeretne egyeztetni. Sven Mary elmondta, hogy pénteki elfogása utáni kijelentései ellenére Abdeslam a lehető leghamarabb a francia bíróság elé kíván állni, hogy "magyarázatot adjon" a november 13-án elkövetett merényletsorozatban játszott szerepére. Az ügyvéd hozzátette: tájékoztatja az ügyben eljáró bíróságot arról, hogy Abdeslam nem utasítja el franciaországi kiadatását. Sven Mary közölte, mindent megtesz azért, hogy Abdeslam kívánsága a lehető legrövidebb idő alatt teljesülhessen.

   
A brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson elkövetett robbantásoknak Maggie De Block belga egészségügyi miniszter szerda reggeli tájékoztatása szerint 31 halottja és 260 sebesültje van, utóbbiak között - külügyi közlés szerint - két magyar. Abdeslamot a pénteki elfogását követően egy fokozottan őrzött börtönbe szállították a nyugat-belgiumi Brugge városában. (MTI)

 

 

 

 

2015.01.20
Terrorizmus elleni intézkedéscsomagról döntött kedden az osztrák kormány, a 2018-ig szóló cselekvési terv csaknem 290 millió euró (csaknem 92,8 milliárd forint) költségvetésű

2015.11.14
Párizsban péntek este több helyszínen, valószínűleg összehangolt terrortámadás-sorozatot követtek el egyelőre ismeretlen merénylők. Szombat reggeli adatok szerint több mint 120-an haltak meg, rengeteg a sebesült, a francia kormány kihirdette a rendkívüli állapotot.

2016.03.22
A belga államügyészség közlése szerint terrortámadásokat követtek el kedd reggel Brüsszelben, a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson történt robbantásoknak a mentést végző hatóságok szerint legalább 26 halálos áldozatuk és 35 sebesültjük van, két magyar állampolgár is megsebesült. Brüsszel tömegközlekedése teljesen megbénult.


CarreerJet

Hirdessen portálunkon!

Címkék

Szociális juttatások Ausztriában: a családi pótlék (2. rész)

17/01/2017

Ausztriai tanácsadónk segítségével folytatjuk az osztrák szociális rendszert bemutató sorozatunkat. Ezúttal is a családi pótlék kérdését járjuk körbe.

Szociális juttatások Ausztriában: a családi pótlék 1. rész

15/01/2017

Új sorozatunkban egy ausztriai iroda segítségével mutatjuk be az osztrák szociális és munkaügyi rendszert. Az első írás a családi pótlékról szól.

Partnereink

Munkák Hollandiában

Közösség