Ausztriai tragédia: az alagút falába csapódott az autó, ketten meghaltak, a sofőr elmenekült a helyszínről

2016.03.29

Súlyos baleset történt az ausztriai S6-os gyorsforgalmi úton kedden éjjel egy óra körül: egy személyautó letért az úttestről, rászaladt a korlátra, majd belecsapódott az alagút (Grasbergtunnel) falába Maria Schutz és Gloggnitz között, írja az Einsatzdoku tűzoltósági portál.

Az alagút bejárata melletti betontámfalnak vágódott az autó Fotó:einsatzdoku.at - Patrik Lechner
Az alagút bejárata melletti betontámfalnak vágódott az autó Fotó:einsatzdoku.at - Patrik Lechner

 

Az esetről szinte valamennyi osztrák hírportál beszámolt kedden, a tragédia részletei ugyanis homályosak. Az eddigi adatok alapján egy 17 éves fiatalember illetve egy 28 éves nő ült a kocsiban, és egyelőre nem tudni, ki vezette a járművet. A tűzoltók  fejtetőre fordulva találták meg az alagút bejárata mellé csapódott járművet - az eddigi adatok alapján a kocsi letért az úttestről, felszaladt a fokozatosan emelkedő korlátra, amely katapultként emelte levegőbe a személyautót, ami aztán frontálisan vágódott a betonfalba. A fiatal férfi kiesett a kocsiból, a roncs rázuhant, a nő beszorult az utastérbe - mindketten a helyszínen életüket veszítették.  Az első híradások szerint még arról szóltak, hogy a fiatalember vezetett (neki viszont nem volt jogosítványa), de aztán a nap folyamán újabb adatok merültek fel, így a rendőrség tovább vizsgálja az ügyet. (Einsatzdoku, ORF, Heute, Kurier) 
 

Frissítés: A heute.at úgy tudja, hogy egy 300 lóerős Golf R autó szenvedett balesetet, és elképzelhető, hogy egy harmadik személy is ült a kocsiban, aki túlélte a karambolt és elmenekült a helyszínről. A rendőrség egy rövid közleményben erősítette meg, hogy a kihallgatások során kiderült, a kocsi 31 éves tulajdonosa vezette az autót.


A Kurier beszámolója szerint az autó valóban a korlátra hajtva emelkedett a levegőbe, és a tetejével csapódott neki az alagút melletti támfalnak. A 28 éves, pincérként dolgozó nőt a jobb oldali ülésben találták meg, a 17 éves fiú teste a kocsi mellett hevert. A rendőrök keresni kezdték az autó tulajdonosát, egy 31 éves férfit, akinek az éttermében a nő dolgozott, azonban a tulaj eltűnt, és csak kedden délelőtt jelentkezett. Ekkor vallotta be, hogy ő vezette a kocsit a baleset előtt. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított eljárást. Az a Kurier beszámolójából sem derült ki, hogyan úszta meg a sofőr a rettenetes ütközést. 


Az Einsatzdoku portál képsorozata itt érhető el.

 

 

 

2016.03.11
Kuntz Zoltán maga is több helyen dolgozott Ausztriában, most könyvet írt a szomszédos országban dolgozó, ingázó magyar munkavállalókról. A szerzővel a Kisalföld online verziója készített

2016.03.28
Hétfőn ismét osztrák partneroldalunkról és más állásportálokról válogattunk ausztriai munkákat. Egyebek mellett konyhai kisegítő, szoftverfejlesztő, mosogató, gyári munka, pultos, pénztáros, eladó, szakács, pincér és más osztrák állásokra várnak jelentkezőket egész Ausztria területén.

2016.03.28
Úgynevezett Section-Control mobil sebességmérő-egységet telepítettek az A2-es autópálya Grimmstein és Wiener Neustadt közötti szakaszára, ahol a sztráda felújítása zajlik, írja az ORF. Szerdától büntetésre számíthat, aki nem tartja be a korlátozást.

2016.03.29
Kedden ismét osztrák partneroldalunkról és más állásportálokról hoztunk ausztriai munkákat. Egyebek mellett konyhai kisegítő, mosogató, szobalány, burkoló, gyári munka, masszőr, pultos kisegítő, szakács, pincér és más osztrák állásokra várnak jelentkezőket egész Ausztria területén.


CarreerJet

Hirdessen portálunkon!

Címkék

Szociális juttatások Ausztriában: a családi pótlék (2. rész)

17/01/2017

Ausztriai tanácsadónk segítségével folytatjuk az osztrák szociális rendszert bemutató sorozatunkat. Ezúttal is a családi pótlék kérdését járjuk körbe.

Szociális juttatások Ausztriában: a családi pótlék 1. rész

15/01/2017

Új sorozatunkban egy ausztriai iroda segítségével mutatjuk be az osztrák szociális és munkaügyi rendszert. Az első írás a családi pótlékról szól.

Partnereink

Munkák Hollandiában

Közösség