Ausztriai életmentők: két embert húztak ki a tóba zuhant gépkocsiból Tirolban

2015.10.26

Csaknem tragikus baleset történt hétfőre virradó éjszaka Maurach és Pertisau (Tirol) között: egy személyautó lesodródott az útról és belezuhant a Achensee jéghideg vizébe. A benne ülők közül négyen ki tudtak menekülni, másik kettőt az időközben a helyszínre érkező taxi utasi húztak ki - írja az ORF.

 

A portál szerint egyelőre nem tudni, miért tért le az útról az a gépkocsi, amelyben hat fiatal ült, a jármű nekiütközött egy villanyoszlopnak, majd belezuhant a tóba, amely itt körülbelül 3 méter mély. Az autóban utazók közül négyen ki tudtak vergődni a partra, a sofőr, illetve az anyósülésen utazó utas nem. Társaik egy arra haladó taxit állítottak meg, az ebben ülő két férfi vetette magát a körülbelül 10 fokos vízbe, és mentette ki a közben a mederfenékre süllyedt kocsiból a két benn maradt személyt. A közben megérkező mentők mindkettejüket újraélesztették, utána pedig az innsbrucki kórházba szállították, jelenleg az intenzív osztályon kezelik őket. A műszaki mentést búvárok segítségével több, környékbeli tűzoltóegység végezte.

A Zoom Tirol fényképes beszámolója:


 

 

Eben, 26.Oktober 2015: Kurz nach 3 Uhr früh kam ein Pkw zwischen Maurach und Pertisau von der Landesstraße ab und stü...

Szerző: ZOOM.Tirol2015. október 25.



 

2015.10.25
Vasvárnap ismét aktuális ausztriai munkalehetőségeket ajánlunk látogatóink figyelmébe. Egyebek mellett szoftverfejlesztő, bolti eladó, masszőr, CNC-szakmunkás, gyári munka, mérnök, targoncás, informatikus, hegesztő és más osztrák állásokra várnak jelentkezőket egész Ausztria területén.

2015.10.25
Rommá tört kocsi, beszakadt tető, ez a látvány fogadta az ausztriai A2-es autópályán az Edlitz és Grimmenstein között szombaton délután történt balesethez kiérkező tűzoltókat. Az autó két utasa azonban csaknem sértetlenül megúszta, hogy lehajtottak az autópályáról és egy oszlopot kidöntve kívülről csapódtak bele a korlátba.

2015.10.26
1955. október 26-án hirdette ki a bécsi parlament az Ausztria örökös semlegességéről szóló nyilatkozatot, amivel az osztrák állam az utolsó szovjet kritériumot is teljesítette ahhoz, hogy visszanyerhesse teljes szuverenitását. Tarján M. Tamás írása a Rubicon portálon.

2015.10.26
Hétfőn ismét osztrák partneroldalunkról és más állásportálokról válogattunk ausztriai munkákat. Egyebek mellett masszőr, recepciós, kozmetikus, bárpincér, konyhai kisegítő, szobalány, gyári munka, szakács és más osztrák állásokra várnak jelentkezőket egész Ausztria területén.

2015.10.26
Az Airbnb közösségi szállásmegosztó portál komoly konkurenciát jelent a szállodáknak Ausztriában is. Egy nemrég nyitott, 5 csillagos hotel most visszavágott: 30 euró/éjszaka áron kínál többágyas szobát a kispénzű vendégeknek. A marketingakciónak is beillő fogásról az ORF számolt be.

cimkék:

CarreerJet

Hirdessen portálunkon!

Címkék

Szociális juttatások Ausztriában: a családi pótlék (2. rész)

17/01/2017

Ausztriai tanácsadónk segítségével folytatjuk az osztrák szociális rendszert bemutató sorozatunkat. Ezúttal is a családi pótlék kérdését járjuk körbe.

Szociális juttatások Ausztriában: a családi pótlék 1. rész

15/01/2017

Új sorozatunkban egy ausztriai iroda segítségével mutatjuk be az osztrák szociális és munkaügyi rendszert. Az első írás a családi pótlékról szól.

Partnereink

Munkák Hollandiában

Közösség