Ausztria: baleset a meidlingi pályaudvaron, késnek a vonatok

2017.04.16

Összeütközött Bécs-Meidling vasútállomáson két személyvonat szombaton délután. Kilencen sérültek meg könnyebben, a baleset miatt néhány napig késések lesznek a vasúti közlekedésben az érintett szakaszon.

 

Az ORF beszámolója szerint a meidlingi pályaudvar ötödik vágányáról éppen kijárt egy üres helyi vonat, amikor összeütközött a Villachba tartó Railjet-szerelvénnyel, amelynek több kocsija kisiklott (az egyik oldalára dőlt). A balesetben a felsővezeték is megrongálódott. A tűzoltók 21, a mentők 11 járművel érkeztek a helyszínre, sőt, egy mentőhelikoptert is riasztottak. Az expresszvonaton 47 utaztak, közülük 9 személy sérült meg, a legkomolyabb eset egy kartörés volt. A baleset oka egyelőre ismeretlen, a hatóságoknak azt kell kideríteni, melyik szerelvény került rossz vágányra. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mindkét vonat indulóban volt, így viszonylag alacsony sebességgel ütköztek össze, mindkét mozdonyvezető sértetlen maradt. A szakértők még vizsgálják, hogy emberi mulasztás vagy műszaki hiba miatt következett be a baleset.


A déli irányba tartó forgalmat egy időre leállították, a vonatok kerülő útvonalon közlekedtek - a két sérült szerelvény eltávolítása időbe telik, addig lehetnek fennakadások.
 

Az ORF értesülései alapján vasárnap délelőttre sikerült a Railjet-szerelvény kisiklott és felborult vagonjait sínre emelni, ezután vontatják el a helyszínről. A pályatest is megsérült, napokba telik, amire a vágányt megjavítják, közölt az osztrák vasút (ÖBB) illetékese. A szakértők folyamatosan helyszíneltek és bizonyítékokat rögzítettek, de egyelőre nem tudni, mi okozta az ütközést. A mozdonyokban van adatrögzítő berendezés (hasonlóan a repülők fekete dobozához) – ez egyebek mellett rögzíti a személyzet kommunikációját is. A vasútállomáson működő kamerák felvételeit is kiértékelik.


A baleset és a helyreállítás miatt késnek az ÖBB Meidlingen keresztül közlekedő szerelvényei, a társaság szerint az utazók legalább negyedórás csúszásra készüljenek. (ORF)

 

 

 

 

2017.04.16
Vasárnap ismét osztrák partneroldalunkról és más állásportálokról hoztunk ausztriai munkákat. Egyebek mellett szerviztechnikus, targoncavezető, szakács, pincér, gyári munka, szobalány, takarító, felszolgáló, komissiózó, informatikus és más osztrák állásokra várnak jelentkezőket egész Ausztria területén.


CarreerJet

Hirdessen portálunkon!

Címkék

Szociális juttatások Ausztriában: a családi pótlék (2. rész)

17/01/2017

Ausztriai tanácsadónk segítségével folytatjuk az osztrák szociális rendszert bemutató sorozatunkat. Ezúttal is a családi pótlék kérdését járjuk körbe.

Szociális juttatások Ausztriában: a családi pótlék 1. rész

15/01/2017

Új sorozatunkban egy ausztriai iroda segítségével mutatjuk be az osztrák szociális és munkaügyi rendszert. Az első írás a családi pótlékról szól.

Partnereink

Munkák Hollandiában

Közösség