Árvíz 2013: nem okozott károkat Bécsben az áradás

2013.06.06

Továbbra is feszült az árvízi helyzet Ausztriában az áradó Duna mentén, a Bécstől keletre és nyugatra eső szakaszokon.

A csütörtök reggeli jelentések szerint Bécstől keletre tovább emelkedett a folyó vízszintje, Gross-Enzersdorf település és a szlovák határhoz közeli Hainburg között, és egy 35 kilométeres szakaszon a víz mindössze 30 centiméterrel a gátak pereme alatt hömpölygött. Hainburgban, ahol előző nap a település egy részét elöntötte az ár, folyamatosan szivattyúzzák a vizet a házakból.

   
Bécstől nyugatra már tetőzött a Duna. Krems környékén azonban aggodalmat okoz még a Dunába ömlő Krems folyó átázott földgátja. Szerdán megerősítették a töltést, és folyamatosan ellenőrzik az állapotát. A környék kétezer lakosát már szerdán hajnalban felkészítették az esetleges kitelepítésre.
   
Alsó-Ausztria tartományban összesen ezerötszáz embert helyeztek biztonságba vasárnap óta.
   
A hét elején több Duna menti települést részben elöntött a víz, így Emmersdorfot, Melket, Dürnsteint, Kritzendorfot és Korneuburgot. A tűzoltóság szerint az apadó vízállás mellett is napokig eltart még, amíg teljesen visszahúzódik a víz az épületekből.
   
A hosszan tartó áradás nem csak új házakat, de műemlék lakóépületeket is megrongálhatott. A takarítás, az infrastruktúra helyreállítása már több helyen megkezdődött, de a károk pontos mértékét csak később tudják felmérni.
   
A tartomány munkaügyi hivatala munkanélküliek jelentkezését is várja, akik fizetés ellenében segítenének a takarításban az érintett lakosságnak, az önkénteseknek és a katasztrófavédelemben dolgozó hivatásosoknak.
   
Bécs környékén a vízállás szerdán érte el a legmagasabb értéket, 8,06 méterrel. 2002-ben, az eddig "az évszázad árvizeként" emlegetett áradáskor 7,89 méter volt a legmagasabb vízállás ugyanezen a mérőállomáson. 
   
A fővárosban ennek ellenére nem okozott komoly károkat az áradás. A Duna főágát tehermentesítő Új-Duna víztározó gátrendszere a vízügyi hatóság szerint az idei árvíz rekord vízhozamának másfélszeresével is képes megbirkózni.
 


Bécs: az Albern-kikötő


   
Az áradás jelei így is érzékelhetőek voltak a városban: már kedden víz alá kerültek az árvízvédelmet szolgáló Duna-sziget alsó sétaútjai, valamint néhány gyalogosrakpart és part menti vendéglátóhelyek.
   
A belvároshoz közelebb, a Duna-csatorna alsó szakasza mellett szerdán az A4-es autópályát mindkét irányban egy-egy szakaszon lezárták vízátfolyások miatt.
   
A hajózást még hétfőn leállították a Duna teljes ausztriai szakaszán, mintegy harminc kirándulóhajó vesztegel Bécsben. A legtöbben időben el tudták hagyni a fedélzetet, egy holland hajó 120 utasa azonban már nem tudott partra szállni, ők a hajón várják a folyó apadását. A tűzoltóság szerint biztonságban vannak.

 


Bécs, 2013. június 4-én

CarreerJet

Hirdessen portálunkon!

Címkék

Szociális juttatások Ausztriában: a családi pótlék (2. rész)

17/01/2017

Ausztriai tanácsadónk segítségével folytatjuk az osztrák szociális rendszert bemutató sorozatunkat. Ezúttal is a családi pótlék kérdését járjuk körbe.

Szociális juttatások Ausztriában: a családi pótlék 1. rész

15/01/2017

Új sorozatunkban egy ausztriai iroda segítségével mutatjuk be az osztrák szociális és munkaügyi rendszert. Az első írás a családi pótlékról szól.

Partnereink

Munkák Hollandiában

Közösség